Rólunk & Kapcsolat

„NYISS A VILÁGRA, S AZ MEGNYÍLIK NEKED!”

Miért éppen OPENLIVE????

Keresve sem találhattunk jobb nevet/címet az oldalunknak, bár eleinte viszolyogtunk, hogy magyarok lévén angolkodjunk. Minek? Ráadásul mozaik szó. Uhhhhhh. Még a végén azt gondolhatják/hihetik, hogy valami ablak, vagy életmód tanácsadó cég honlapját próbáljuk túldizájnolni. Hmm.

Egy darabig ment a vita közöttünk, felmerültek különböző nevek, próbáltunk "idomulni", beilleszkedni a sokaságba, és az járt a fejünkben, milyen hatást szeretnénk gyakorolni az emberekre. Mit képzelnek majd rólunk? Mire gondolnak első blikkre? Ment a diskurzus: "ez félreérthető!, mi ez?, miért így? stb"

Aztán, - mint minden valami "komoly dologba fogó csapat, és persze egyén is külön-külön, rájöttünk: kár görcsölni! Egyszerűen annyi a dolgunk, hogy nyissunk! Nyissunk mindenre, mindenki felé.

Nos, mára nyitottunk. Nyitunk a mindennapokban, az életben történő dolgokra!  De nyitunk ám! Persze minden létező eszközzel. Had vegyüljenek az arcok egymással! Tudjanak sok mindent a világról, újításokról, művészetről világszerte, vagy BÁRMIRŐL!

Nem számít ki mit gondol! Épp ez a lényeg! Gondolhat bárki bármit, és azt meg is oszthatja bárkivel! Bele kell vágni, és kész, a többi jön magától, építi saját magát.

Úgy kell elképzelni az ötletünket, mint egy házat /ez volna a világ háló/, ami tele van szobákkal. Ha egy kulcsot elfordítasz, kinyitsz egy szobát, ahol egy másik kulcs, és egy másik ajtó van, ami egy újabb szobába visz. Ott megint csak egy kulcs és egy ajtó van és így tovább. A kulcsok olyan érdekességek, amelyek egy újabb érdekességeket tároló helységet nyitnak /ezek a szobák/, ahonnan tovább mehetsz. Nem unod meg, lefoglal, információval lát el és TE egyre kíváncsibb leszel!

Ti/Önök irányítjátok/irányítják mivé válunk. Mi tulajdonképpen szűrni igyekszünk. Szeretnénk, például, ha a művészet kis országunkban nagyon elburjánzana, bátor irányzatokkal, neounderground "mozgalmakkal", vadonatúj, merész stílusokkal. A "minden művészet" elvén, nyugodtan elmondhatjuk, nem művészeti portál leszünk, hanem művészi szintre kívánjuk emelni az emberek közötti kommunikációt.

Mindhárman /mármint mi, az ötlet gazdák/ más-más szinteken művészek vagyunk végül is. Mondjuk úgy: a hagyományörző, az újító, és a hypermodern jövőbe látó. Ha összedugjuk a fejünket, rossz nem sül ki, legfeljebb csak meghökkentő, érdekes, vagy giccses, de akkor pedig annyira, hogy az már szép.
  1. Szóval nekiállunk kipróbálni érdekes hármasunkkal, hogy milyen az, ha összeengedünk egy országnyi embert /mert annyit szeretnénk összeengedni/, és hagyjuk, hogy vonalakat húzzanak, és összekössék magukat egymással. Felőlünk lehet a vonal ami egy-egy indivídum között húzódik, lehet az egyetértés, vagy az egyet nem értés, az unalom, vagy az érdekesség, vagy bármilyen ellentét és egyformaság.
..................................................................................................................
MI NEM ILYENEK VAGYUNK
HA MÉGIS ÍGY LENNE AZ AZÉRT VAN,HOGY TE JOBBAN ÉREZD MAGAD ITT....
...................................................................................................
El kell mondanom a kezdetek kezdetén,VAN politikai véleményünk,de ez az oldal szempontjából huszadrangú.Ha mégis valaki szeretné a véleményét kifejteni,szeretettel,sőt örömmel várjuk,az "egyéb"menüpont alatt.


12 megjegyzés:

  1. Kíváncsian várom a fejleményeket,remélem a megújulás előnyös lesz...Én azt a színvonalat váram minimum...

    VálaszTörlés
  2. Ezt eddig is tudtuk :) a következő időszakra vagyok kÍváncsi!!!

    VálaszTörlés
  3. Kérek minden régi,és új tagot,ossza meg az oldalt,és hívja meg az ismerőseit.Köszönet:Titusz

    VálaszTörlés
  4. Zolti íratkozz fel!Ha nincs meg a gomb,frissítsd az oldalt.

    VálaszTörlés
  5. az induláskor a 3.napon ezer körül volt a nézettség.....no comment

    VálaszTörlés
  6. Titusz Garamszegi, 2011. május 28., 13:32
    egyben az üzenetem:

    soraimat csak a facenek írom,
    ha neked nem jön be,
    basszál rá..
    (még én sem bírom)
    de senki nem mondja meg
    mit teszek és mit nem,
    Ha neked nemtetszik
    nyalhatod a seggem....
    ...................................................
    Kedvesem...kedves privát kukkolóm...veszítesz miközben azt hiszed nyersz.Nagy fába basztad bele a fejszédet....Te kezdted én folytattam.Most emberedre leltél...akivel nem bírsz...rég megbántad ,hogy elkezdted a játékodat.NEKED van vesztenivalód,nekem nincs...NA EZ a NAGY külömbség amit nem fogsz fel.....engem még a "SEMMI"sem érdekel...FEJEDNÉL a fegyver,markolatán saját kezed.
    ......................................
    Kussolni kéne, de én azt nem fogok,
    Tépd ki a nyelvem, fülembe önts ólmot,
    Vágd le a karomat, égesd el szavaim,
    Majd lábammal rajzolom homokba soraim.
    Nem tanulsz te semmit,semmiből,senkitől..
    buta ember lennél?Ki beilyed a semmitől??????
    ..................................
    TUDOD azt is nem semmiről van szó,
    mentek a levesbe,ha kettőt szól a bíró,
    rég bánjátok ti már az egészet,
    Én szóltam előre:felzabál az enyészet.

    Basztál a szavamra nem hallgattál rám,
    Eső után köpönyeget hiába kérnél már.
    Tudom azt is mire gondolsz baby
    de baszhatod már azt is nem fogod elérni...
    .....................................
    Mostmár nincs visszaút
    be kell ezt fejezni
    de betonba a hungarocel..
    ez nem fog neked tetszeni.

    Tudod mit bukhatsz el
    és már meg is érted
    élőhalott leszel
    aki nem is érez...

    szánalmat ne várj
    főleg ne tőlem,
    hátbaszúrtál bazmeg
    pedig már térdeltem
    ...................................
    Mindent odadtam
    de neked nem kellet
    barátna jó vagyok,
    de ellenségnek VESZÉLYES....

    VálaszTörlés
  7. Bözsi vagyok.A bejelentkezéssel még mindig hadilábon állok :) Most nézegetem itt sorra a feltett dolgokat.Ezt a fenti "Névtelen írta" május 28-i dátummal, alatta mégis szerepel Titusz Garamszegi neve nem értem, de gondolom még a kezdeteknél volt.Alatta üzenetek,és versek, mert én annak érzem őket.No itt kérem dúlnak az indulatok ezerrel...Jelentem egyes felszólításoknak nem fogok eleget tenni,az egyiknél ott van a tisztálkodási lehetőség :)A nemi tevékenységre buzdító soroknak szintén nem, ugyan hadd döntsem én el,mit és kivel..:)Látom, akkor még a nyelvtani ellenőrzés nem működött. Nagyon jó alkalmazás, mivel én sokszor csak azt veszem észre, hogy gyönyörű hullámos vonallal alá van húzva egy-egy szavam.Vannak betűelütések pedig tapadok a billentyűzetre, nehogy elüssek valamit.Hogy mégis más betűk jelennek meg?? Ennek magyarázata egyszerű: az egyik cicám megint szambázott rajta, és ő győzött, sikerült valamit elállítania...A nyelvtani hibáknál nagyon hasznos, mivel szeretve tisztelt magyartanárnőmtől ugyancsak kapnék egy ejnye-bejnyét. No akkor jönnek a versek.Itt már életbe lép a költői szabadság, tehát bizonyos kifejezések megengedhetők.Úgy látom, valaki nagyon kihúzta a gyufát, "oszt" megkapja a magáét.Hoppá, elszaladt az idő.. azokról majd később!!!

    VálaszTörlés
  8. Vicces, hogy ezt kéred ( Csak finoman és szépen...)
    és közben épp Te nyomatsz eléggé szabadszájú rappeket. Na mindegy, elmegy.Némelyik egész jó.
    Ahogy Névtelen Bözsi is írja, elüt az ember ezt-azt, néha meg a macskák szambáznak a klaviatúrán, de azért a beijed-et nem írjuk ly-nal.
    Még egy apróság. Van egy Openlive nevű vetélytárs honlap. Valami tunéziai dolog, szimpatikus, különösen hogy arab dolgok is vannak benne, de nehogy jogvita legyen, kié a né elsőbbsége.
    http://www.openlive.org/
    Nekem, aki nemcsak magyar- de angoltanár is volnék, kicsit báncsa a fülem az Openlive név, de Ti hárman, ötletgazdák tudjátok, miért ezt az angolul furcsán hangzó dolgot választottátok. Egyfajta underground polgárpukkasztás? Na, akkor elfogadom.
    És kösz, hogy beengedted az írásaimat. Kár, hogy velük kapcsolatban még nem látok kommentárt. Na de ami késik, nem múlik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az "openlive" itt csak fantázianév,az egész dolog egy másik site aloldala.Ezért nem hinném, hogy bárki is reklamálna.De ha mégis akkor állunk elébe.

      Törlés
    2. ezt kérem...igen...de ennyi belefér ennyit engedek másnak is.(vagy nem)ez a témától függ.Ez egy konkrét személynek szól és ő megérdemli ezt a fajta szókimondás.

      Törlés
  9. Most jön a beígért verselemzés, vagy valami hasonló... viszont ha megint lefagy a gépem, és eltűnik, visítófrászt kapok.Majd András is sorra kerül, de ez már régen aktuális...Az érzelmi túlfűtöttségről már írtam. 3 kifejezés, ami megragadta a figyelmemet:
    l."..FEJEDNÉL a fegyver, markolatán saját kezed "
    függetlenül a ténytől, amit leír,ezt a kifejezést még nem hallottam...tetszik.

    2." Hátbaszúrtál bazmeg
    pedig már térdeltem"
    Ez is új kifejezés számomra...a "fekvő emberbe belerúgás" megfelelője.A lehető
    legalattomosabb emberi viselkedésre utal.

    3." Barátna(k) jó vagyok
    de ellenségnek VESZÉLYES."
    Az átírásnál itt a k-betű lemaradt. No ez is egy frappáns megfogalmazás.Egy
    dolog biztos: nem szeretnék konfrontálódni a szerzővel...

    VálaszTörlés

CSAK FINOMAN ÉS SZÉPEN.....